Nemsokára vége a szorgalmi időszaknak, egyre több a kötelező beadandó - egyre fenyegetőbbek a fejünk felett összecsapni készülő hullámok. A félév eleji kezdeti lelkesedés is megkopott már (feltéve, hogy volt egyáltalán), logikus, hogy az ember inkább otthonába gubódzik a másnapossággal követelményrengeteggel küzdve. Így nyilván kevesebb a stoppossztori, szóval tetszik-nemtetszik, nosztalgiázni kell.
Talán nem én vagyok az egyetlen, aki sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy mentőangyalának hirtelen bizonyítási kényszere támad, amint tudatosul benne, hogy egy felsőoktatási intézménybe járó - ráadásul nőnemű - egyén huppant be az anyósülésére. Amikor emberünknek feldereng, hogy Piliscsabán történetesen a katolikus egyház által működtetett intézmény működik, kérdéseinek száma megsokszorozódik, arca kajánul érdeklődőre vált.
Ebbe a vállfajba tartozó sofőr volt a tarfejű Józsi is. Festéket szállított ából bébe, egyébként egy kis vállalkozást vezetett, derűs kedélye az átlag hangerő dupláján öltött testet, szerette a technó zenét és embertársait (akik nem azok a "köcsög, k*rva g*cik"). Hogy bebizonyítsa,emberré lehet válni egyetemi diploma nélkül is (senki nem vonta kétségbe pedig), nagy szavakkal felvázolja a jelenkor szociális és politikai problémáit. Vele lehet bölcselkedni, hangzatosnak tűnő közhelyeket puffogtatni a társadalmi kérdésekről, viccelődni, egy szóval mindenről beszélgetni, ami a fél órás útba belefér. Kábé 10 perces eszmecseréről váltottunk aztán az örökzöld témára:
- És te akkor idejársz ebbe a suliba, ott 'csabán?
- Igen.
- És ide akkor járhatnak csajok is? Mi lesz belőled, apáca, vagy mi? - kacag jóízűen élces poénján. - De akkor itt papok tanítanak, vagy mi? - ekkor már kezdte magát belelovalni az elképzelésbe: - És mindig mindenki kussban van? És akkor mi lenne, ha kiállnék a főtérre, vagy hova, és elkáromkodnám magam, hogy a **************? Kidobnának, vagymi? Oda sem mernének jönni, csak néznének, a fülüket is befognák! Hát ez k*rvajó!
Köszönöm a fuvart:)!
