Ki vett fel?

  5(!) másodperces stoppolás után (rekord!), megállt egy gyönyörű szép, ezüst színű VW (persze, nem a kocsi a lényeg, de annyira szép volt és kényelmes...). Egy végtelenül kedves úriember vett fel minket (csatlakozott hozzám egy lány). Igazából mindenféléről beszélgettünk, kiderült róla sok minden, pl.: hogy lengyel szakon (is) végzett (emelett még népművelő szakon, ezt ma kb. úgy lehetne lefordítani, hogy "művészeti manager", ha jól emlékszem valami ilyesmivel próbálta magyarázni ezt a végzettséget.) Ez azért volt különösebben nagy öröm, mert a váratlanul hozzám csapodó lány lengyel szakos, úgyhogy adott volt a téma. Persze szokásos kérdésemet neki is feltettem, miszerint "milyen gyakran vesz fel stopposokat, ha egyáltalán...". Válasza: amikor csak van lehetősége. Szuper! :)

Cudar egy idő volt ma (is), éppen ezért különösen hálás vagyok mai „sofőrömnek”, aki felvett. A címet rögtön meg is magyarázom, bár azt hiszem lehet sejteni… Egy idősebb úr állt meg, aki szerintem akár Pacino alteregoja is lehetne. Egészen a Batthyányi térig hozott. Időben jó hosszú út volt (kb. 45 perc), de még így is jól jártam, az élményről nem is beszélve. (Azaz pont, hogy beszélve...) A szokásos körök után, kiderült, hogy „sofőröm” az év felét Spanyolországban tölti. Próbálom előkotorni, hogy pontosan melyik várost említette, de sajnos nem emlékszem, annyi azonban megmaradt, hogy magyarul azt jelenti a város neve: ’öreg torony’. A csodálatos google segítségével, valamint szótárral próbáltam felkutatni, hogy melyik kisvárosról is lehetett szó. A legvalószínűbbnek a Torre del Campo tűnik, de ebben az a bibi, hogy ennek a jelentése ’föld tornya' (?!), vagy valami ilyesmi… Azt hiszem feladom a kutatást, mindenestre említettem az úrnak, hogy ha egyszer az utam Spanyolország felé visz, meglátogatom :) (Feltéve, ha addig eszembejut a város neve....)

Köszönöm a fuvart!

Mivel nem valószínű, hogy valaha Al Pacino fog felvenni, most megelőlegezem, és az elmaradhatatlan okosításom (ami most egy kicsit őnző lesz) róla fog szólni:

Al Pacino (1940. április 25.) Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, a filmtörténelem egyik meghatározó színészegyénisége. Francis Ford Coppola 1972-ben ráosztotta a Corleone-családot irányító maffiavezér, Michael Corleoneszerepét A Keresztapa című filmjében, melynek köszönhetően egycsapásra a legnagyobbak között találta magát. Filmjei témájául gyakorta szolgál a szervezett bűnözés, a New York-i olasz maffia: főszerepet játszott A sebhelyesarcúban, a Dick Tracey-ben Warren Beatty-vel, majd a Szemtől szemben felügyelőjeként Robert De Niro illetve a Fedőneve: Donnie Brascoban Johnny Depp partnereként.

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Al_Pacino

Pangás, úgyhogy nosztalgiázok. 

Nemsokára vége a szorgalmi időszaknak, egyre több a kötelező beadandó - egyre fenyegetőbbek a fejünk felett összecsapni készülő hullámok. A félév eleji kezdeti lelkesedés is megkopott már (feltéve, hogy volt egyáltalán), logikus, hogy az ember inkább otthonába gubódzik a másnapossággal követelményrengeteggel küzdve. Így nyilván kevesebb a stoppossztori, szóval tetszik-nemtetszik, nosztalgiázni kell.

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy mentőangyalának hirtelen bizonyítási kényszere támad, amint tudatosul benne, hogy egy felsőoktatási intézménybe járó  - ráadásul nőnemű - egyén huppant be az anyósülésére. Amikor emberünknek feldereng, hogy Piliscsabán történetesen a katolikus egyház által működtetett intézmény működik, kérdéseinek száma megsokszorozódik, arca kajánul érdeklődőre vált.

Ebbe a vállfajba tartozó sofőr volt a tarfejű Józsi is. Festéket szállított ából bébe, egyébként egy kis vállalkozást vezetett, derűs kedélye az átlag hangerő dupláján öltött testet, szerette a technó zenét és embertársait (akik nem azok a "köcsög, k*rva g*cik"). Hogy bebizonyítsa,emberré lehet válni egyetemi diploma nélkül is (senki nem vonta kétségbe pedig), nagy szavakkal felvázolja a jelenkor szociális és politikai problémáit. Vele lehet bölcselkedni, hangzatosnak tűnő közhelyeket puffogtatni a társadalmi kérdésekről, viccelődni, egy szóval mindenről beszélgetni, ami a fél órás útba belefér. Kábé 10 perces eszmecseréről váltottunk aztán az örökzöld témára:

                - És te akkor idejársz ebbe a suliba, ott 'csabán?

                - Igen.

                - És ide akkor járhatnak csajok is? Mi lesz belőled, apáca, vagy mi? - kacag jóízűen élces poénján. - De akkor itt papok tanítanak, vagy mi? - ekkor már kezdte magát belelovalni az elképzelésbe: - És mindig mindenki kussban van? És akkor mi lenne, ha kiállnék a főtérre, vagy hova, és elkáromkodnám magam, hogy a **************? Kidobnának, vagymi? Oda sem mernének jönni, csak néznének, a fülüket is befognák! Hát ez k*rvajó!

Köszönöm a fuvart:)!

A legeslegjámborabb bölcsészhallgató is egy pillanat alatt dúvaddá változik, ha stoppoláskor a konkurrencia beáll elé. Hiába emberbarát, hiába kedves amúgy - a hazajutásért vívott állandó személyes küzdelem szabályait senki nem rúghatja fel anélkül, hogy ne kapna a hátába egy jó sor anyázást a tágra nyílt szemekkel hüledező sértettől (aki persze, nem megy oda hozzá, hogy rászóljon, csak a bajsza alatt mormog csúnyákat). Ha a szabálysértő aznap reggel történetesen miniszoknyát húzott magára, a rázúduló haragár akár a kétszeresére is duzzadhat. A legegyszerűbb tehát, ha felmérjük a terepet, mielőtt felemeljük az ujjunkat, ha pedig már valaki megelőzött bennünket, megpróbálunk csatlakozni hozzá.

A legritkább esetben oszt igazságot nekünk a sors az elszenvedett sérelem után egy elegánsan hozzánk kanyarodó bordó autót küldve. Mentőangyalunk arcáról ítélve már a beszálláskor megbánta, hogy lefékezett nekünk: biztonsági zárainak épségét nem kímélve ráncigáltam hektikusan az ajtót. Miután helyet foglaltunk és úgy tűnt, hogy beszélgetne kezdene valamelyikünk, sofőrünk jelentőségteljesen felhangosította a zenét - oké, a jelzés egyértelmű. Búsabbnál-búsabb filmzenék ringattak csendes melankóliába, háromszor átgondoltam az életemet egyre megtörtebb lélekkel, mire végül arra lettem figyelmes, hogy célunk felé közeledve fokozatosan vidámabb, de legalábbis "pörgősebb" számok következtek: a Honfoglalástól (a kijelzőre "Honfos" volt kiírva) indultunk, az ürömi lámpa alatt átvágtatva már Ennio Morriconet hallgattunk, míg a Bécsi úton befelé haladva az Amelie csodálatos életének két betétdala is azt jelezte, hogy közeledünk a célunkhoz (apropó Amelie: 28-án Yann Tiersen a Gödörben!). Ritkán találkozom olyan sofőrrel, aki telepatikus kapcsolatban áll autója mp3-lejátszójával és ilyen kifinomult módon tud hangot adni afeletti örömének, hogy mindjárt megszabadul tőlünk.:)

Köszönjük a fuvart mindenesetre!

 Mai sztorim egy kenu edzővel kapcsolatos. Szerencsére nem kellett sokáig várnom, mire felvett, kb 3 perc volt :) Elcsevegtünk, főleg a sportról, aztán "menőztem" keresztapámmal, aki kajakos és eléggé ismert. Összeségében jót csevegtünk. És még dugó sem volt, vagy ha volt is, nem tűnt fel. 

Sztorizgatott egy ukrán versenyről, illetve az ottani körülményekről. Mit ne mondjak, vagány szervezök lehettek, akik simán elszállásoltak 12-13 éves srácokat 70 fős katonai sátrakba, szeptemberben...

Mindig élvezettel és nagy izaglommal nézem az evezős versenyeket, és külön öröm, hogy ilyen jók vagyunk vizen - és a vízben is... :) Ezért most jöjjön egy kis okoskodás a kenuról: "A kenu általában nyitott, mindkét végén csúcsosan végződő kis méretű hajó. Bizonyos példányoknál oldalsó vendéghajó segíti a stabilizálást. Menetiránnyal megegyező irányba ülő utasai evezővel, ritkább esetben vitorlával vagy segédmotorral hajtják. A kenuban ülő ember lapátját egy oldalon használja. Több személy esetén a hajó mindkét oldalán eveznek, a hajó hátsó részében ülő a kormányos külön kormányszerkezet nélkül, evezőjével irányít." 

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kenu

Azért csak a kenuról, mert ki tudja?, lehet, hogy holnap Vereckei Ákos vesz fel. Akkor majd a kajakról is okoskodok.

Köszönöm a fuvart!!!

 Akkor el is kezdeném. Mivel visszamenőleg nem szeretnék sztorizgatni (bár ha nagyon nagy lesz a pangás, lehet nosztalgiázni fogok...), a legújabb esemény a mai.

Egy nagyon kedves autós vett fel, akitől többek között megtudtuk, hogy az operett sajátosan magyar műfaj. Kicsit utána olvastam, de sajnos nem kaptam megerősítést. Mindenhol osztrák  "találmánynak" írják. Mondjuk a fazon kiemelte, hogy sok helyen nem ismerik el, hogy tipikus magyar műfaj lenne. Amit ezzel kapcsolatban találtam (a teljesség igénye nélkül), az az, hogy:

"Az operett olyan hibridként jelent meg a Monarchiában, mely az opera buffa, a daljáték, a Raimund és Nestor-féle Wiener Volksstück és kisebb részben a magyar népszínmû hagyományaira épült. Az operett mint önálló mûfaj atyjának Jacques Offenbachot szokás tekinteni, kinek mûvei 1850–1870 között a Monarchia színpadain óriási sikereket arattak."

"A klasszikus operetti szereplőgárda általában a híres 'négyesfogatra' épül. Ezek a primadonna, a bonviván, a szubrett és a táncoskomikus." 

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Operett

http://www.c3.hu/scripta/buksz/98/2/05.htm

Ma is tanultam valamit. És persze ezúton is köszönjük a fuvart! :)

 A blog lényege az lenne, hogy bárki, akinek van érdekes, izgalmas, vicces, mókás, nevettető vagy "csak úgy" stoppos-története, ossza meg velünk!

kivettfel@gmail.com

Fontos, hogy pontos adatokat na adjatok meg!